Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2013. június 7., péntek

Hagyományok találkozása

   Régóta szemeztem már az orenburgi csipkével. A szegélymegoldását mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Az ehhez vezető út ha nem is rögös, de hosszú és izgalmas volt.
   Először is megvettem magát a könyvecskét: Gossamer Webs Design Collection Three Orenburg Shawls to Knit 
   Kisilabizáltam az angol nyelvű leírást, és elkészítettem az ott leírt kisméretű próbadarabkát. Sok fotó volt a segítségemre és sokat szótáraztam, de megérte. Aztán belevágtam.
   A kendőtest mintája észt mintakönyvből való, ugyanaz, mint amit a korábbi fekete stólánál használtam. Ezt házasítottam a legegyszerűbb orenburgi szegéllyel. 
Először a stóla alsó szélességére eső szegélyt kell megkötni, felszedni rá a stóla szemeit merőlegesen. A két sarok kialakítása után a szélén már együtt halad a szegély és a kendő. A kívánt hossz után a záró sarok, és merőlegesen a befejező szegély a végére. Izgalmas volt. Azért tetszik ez a megoldás, mert együtt készülnek el, nem utólag kell rákötni, vagy összevarrni őket. 
   Hármas tűvel készült, Barka Szitakötő Búza színű árnyalatát használtam. 
   Mindössze 4,2 dkg lett, 38 cm széles 148 cm hosszú.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...